Sziasztok! Remélem ezzel a kis prológussal kedvet csinálok nektek a folytatás olvasásához. :)
XOXO: Tiff
Éppen a kertben üldögéltem, amikor hirtelen egy elég nagy
puffanás hangjára lettem figyelmes. A margarétakoszorúmat magam mellé raktam,
majd felálltam a fűből, és a hang felé fordítottam a fejem.
- Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel a hang adója, aki egy
korombeli, barna hajú, magas fiú volt. – Istenem, ez eltört! – nézett bele a
dobozba, amelyet az előbb leejtett; én a bolond odarohantam.
- Mi tört össze? – kérdeztem mellélépve, majd belenéztem a
dobozba., egy porcelánváza nézett vissza rám.
- Nem rád tartozik…. – mondotta mogorván a srác, majd
felnézett rám; szeme égszínkék volt.
- De… - kezdtem el, mire a szavamba vágott.
- Új vagyok itt, és nem egy bohókás lánnyal akarok
megismerkedni. – vágta hozzám, majd megfordult, és bement a szomszédházba,
amely eddig „Eladó!” táblával díszelgett. Miért hiszi, hogy bohókás vagyok?
Persze, furcsa, hogy szőke hajam a derekamig ér, és margarétakoszorúkat készítek,
a fűben ülve, fehér ruhában, amely érdekes módon sose lesz fűfoltos, de akkor
sem kell buta jelzővel illetni. Visszamentem a kertbe, és leültem a „helyemre” tovább
készíteni a koszorúimat. Csak ültem ott, nem tudom mennyi ideig, de sokáig,
ugyanis éreztem, hogy kezd hűvösebb lenni. Úgy döntöttem, hogy bemegyek és a
kandalló előtt töltöm az estémet, de hirtelen egy kis fényre lettem figyelmes;
a fény az egyik koszorúmból jött, és útja az új fiú szobája felé vezetett. Nem
értettem, hogy miért fénylik egy virágból készült dísz; csak néztem a minimális
fénycsóvát.
- Miért világítasz a szobámba, te…. – jött felém a fiú, és
letaposta a virágaimat.
- Hé! A virágaim, hogy merészeled letaposni őket? –
förmedtem rá. – Amúgy a fény nem én voltam, hanem az a fejdísz. – mutattam az
ékre.
- Te tényleg zakkant vagy… - nevetett fel, majd belenézett a
szemembe. – Várj, te nem hazudsz. – jelentette ki, mire én bólintottam.
- Nem tudom, miért világít. – mondtam zavartan. – Épp beakartam
menni, amikor elkezdett világítani.
- Oké, ez furcsa, de mi ez a világítás? – kuporodott le a
földre, oda, ahol a fényözön forrása volt. Én mellé csücsültem, és kezemmel
végig tapintottam a fűcsomókat; és hirtelen egy kemény dologra lettem
figyelmes. Kivettem a fűből, majd mutató - és hüvelykujjam közé vettem. Egy
zafírt tartottam a kezembe, ami alig volt 5 cm.
- Ez egy zafír, de ezek nem szoktak világítani. –
értetlenkedve néztem a zafírra, és a fiúra felváltva.
- Nem tudom, miért ragyog, de úgy érzem, most sok időt fogok
veled tölteni, hogy kiderítsem. – fintorgott. - Amúgy Joshua Mayer vagyok. - mosolygott
halványan.
- Én Kimberly Peterson vagyok. - mosolyogtam, majd felálltam
és elindultam befelé. - Bejössz? - néztem vissza rá.
- Nem. - válaszolta mogorván, majd elindult a házuk felé.
- Ok… - mondottam kedvtelenül, majd bementem a házunkba,
ahol a levendula illat fogott meg.
Részlet az első fényből (fejezet):
" - Jó reggelt Hercegnő! - köszönt, miközben végig nézett
rajtam.
- Hercegnő? - akadtam fenn a névválasztáson.
- Az. - válaszolta egyszerűen és megvonta a vállát. - Na,
kezdjük el a nyomozósdit, mert szeretnék minél hamarabb normális közösségben
lenni. - sóhajtott, én egy „ köszi szépen” nézéssel reagáltam. - Hisz valljuk
be nem vagy teljesen százas. - nézett a szemembe.
- Ahogy te sem. - mosolyogtam, ezzel a földbe tiporva a „nagyságos”
urat."
