Prológus

Sziasztok! Remélem ezzel a kis prológussal kedvet csinálok nektek a folytatás olvasásához. :) 

XOXO: Tiff

Éppen a kertben üldögéltem, amikor hirtelen egy elég nagy puffanás hangjára lettem figyelmes. A margarétakoszorúmat magam mellé raktam, majd felálltam a fűből, és a hang felé fordítottam a fejem.

- Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel a hang adója, aki egy korombeli, barna hajú, magas fiú volt. – Istenem, ez eltört! – nézett bele a dobozba, amelyet az előbb leejtett; én a bolond odarohantam.

- Mi tört össze? – kérdeztem mellélépve, majd belenéztem a dobozba., egy porcelánváza nézett vissza rám.

- Nem rád tartozik…. – mondotta mogorván a srác, majd felnézett rám; szeme égszínkék volt.

- De… - kezdtem el, mire a szavamba vágott.

- Új vagyok itt, és nem egy bohókás lánnyal akarok megismerkedni. – vágta hozzám, majd megfordult, és bement a szomszédházba, amely eddig „Eladó!” táblával díszelgett. Miért hiszi, hogy bohókás vagyok? Persze, furcsa, hogy szőke hajam a derekamig ér, és margarétakoszorúkat készítek, a fűben ülve, fehér ruhában, amely érdekes módon sose lesz fűfoltos, de akkor sem kell buta jelzővel illetni. Visszamentem a kertbe, és leültem a „helyemre” tovább készíteni a koszorúimat. Csak ültem ott, nem tudom mennyi ideig, de sokáig, ugyanis éreztem, hogy kezd hűvösebb lenni. Úgy döntöttem, hogy bemegyek és a kandalló előtt töltöm az estémet, de hirtelen egy kis fényre lettem figyelmes; a fény az egyik koszorúmból jött, és útja az új fiú szobája felé vezetett. Nem értettem, hogy miért fénylik egy virágból készült dísz; csak néztem a minimális fénycsóvát.

- Miért világítasz a szobámba, te…. – jött felém a fiú, és letaposta a virágaimat.

- Hé! A virágaim, hogy merészeled letaposni őket? – förmedtem rá. – Amúgy a fény nem én voltam, hanem az a fejdísz. – mutattam az ékre.

- Te tényleg zakkant vagy… - nevetett fel, majd belenézett a szemembe. – Várj, te nem hazudsz. – jelentette ki, mire én bólintottam.

- Nem tudom, miért világít. – mondtam zavartan. – Épp beakartam menni, amikor elkezdett világítani.

- Oké, ez furcsa, de mi ez a világítás? – kuporodott le a földre, oda, ahol a fényözön forrása volt. Én mellé csücsültem, és kezemmel végig tapintottam a fűcsomókat; és hirtelen egy kemény dologra lettem figyelmes. Kivettem a fűből, majd mutató - és hüvelykujjam közé vettem. Egy zafírt tartottam a kezembe, ami alig volt 5 cm.

- Ez egy zafír, de ezek nem szoktak világítani. – értetlenkedve néztem a zafírra, és a fiúra felváltva.

- Nem tudom, miért ragyog, de úgy érzem, most sok időt fogok veled tölteni, hogy kiderítsem. – fintorgott. - Amúgy Joshua Mayer vagyok. - mosolygott halványan.

- Én Kimberly Peterson vagyok. - mosolyogtam, majd felálltam és elindultam befelé. - Bejössz? - néztem vissza rá.

- Nem. - válaszolta mogorván, majd elindult a házuk felé.

- Ok… - mondottam kedvtelenül, majd bementem a házunkba, ahol a levendula illat fogott meg.

Részlet az első fényből (fejezet):

" - Jó reggelt Hercegnő! - köszönt, miközben végig nézett rajtam.

- Hercegnő? - akadtam fenn a névválasztáson.

- Az. - válaszolta egyszerűen és megvonta a vállát. - Na, kezdjük el a nyomozósdit, mert szeretnék minél hamarabb normális közösségben lenni. - sóhajtott, én egy „ köszi szépen” nézéssel reagáltam. - Hisz valljuk be nem vagy teljesen százas. - nézett a szemembe.

- Ahogy te sem. - mosolyogtam, ezzel a földbe tiporva a „nagyságos” urat."